Szekszárd Jazz Quartet | 7100 Szekszárd, Szent István tér 10. | Tel.: +36 (74) 529-610 | Mobil: +36 (30) 345-3604 | E-mail: | karbantartás
2018. november 16, péntek   Ödön, Edmond

Történetünk

 

Szekszárd Jazz Quartet
 

1972: az első jazz-koncert Szekszárdon – az előadó a Szekszárdi Jazz Trió volt. Tagjai amatőrök: Dr. Radnai Tibor és Dr. Kelemen Endre kórházi főorvosok, Lőrinczy Gyula építészmérnök. 1982-ben egy újabb kórházi főorvos érkezett Szekszárdra, aki már évek óta foglalkozott jazz-zongorázással: dr. Hulin István, így lett a trióból quartet (Radnai Tibor – dob, Lőrinczy Gyula – bőgő, Hulin István - zongora, Kelemen Endre – vibrafon). A Quartet rövidesen rátalált saját stílusára, amit a kritikusok a kamara-jazz irányzatába soroltak. Az elkövetkező években mind gyakrabban léptek fel az országban, majd külföldön is (Lengyelország, Franciaország, Anglia), igen szép sikerrel.

 

Az első nagylemez (LP) 1988-ban látott napvilágot, de röviddel ezután súlyos megrázkódtatás érte az együttest, elhunyt dr. Radnai Tibor. Őt Soponyai József követte a dobnál, s a második (1990) és harmadik (1992) nagylemezen már ő dobolt. 1993-ban hirtelen meghalt egy másik alapító tag és jó barát, Lőrinczy Gyula. Az együttes azonban nem szűnt meg, Béres János basszusgitáron azóta is betölti a műfajban gyakorlatilag nélkülözhetetlen alaphangszeres szerepet.

 

1994-ben az első CD is megjelenik, majd 1995-ben egy szekszárdi koncert élő felvételként kerül CD-re a Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, illetve a Pannonjazz kiadó felkérésére, amit még négy, szintén e kiadó által kezdeményezett CD követett. Ebből az utolsónak a hangfelvételei már a Quartet - saját tervei és munkája révén kiépített - stúdiójában készültek. A technikai kialakításban rendkívül sokat segített a dunakeszi stúdió korábbi felvételeket irányító kiváló hangmérnöke, Árky Attila. Hasznos tanácsai révén tudott az együttes úgy önállósodni, hogy a végső hangzást minden tekintetben kedvükre valóvá alakíthatta.

 

2000-ben jelent meg a Babits Mihály Művelődési Ház kiadásában a „Song & Rhythm – 2000” című CD, melynek különlegessége, hogy első ízben szerepeltek a felvételeken vendégművészek: Domány Anikó - ének, Körtés József - fuvola, Varga Gyula - hegedű.

 

2002-ben megjelent a nyolcadik CD ( 20 Years : SZJQ plus) , újabb vendégek: Molnár Ákos - alt.sax, Orbán György - vers. 2005-ben az Euphony című CD-n  Ágostonné Béres Kornélia - fuvola, és Sebestyén Csaba - dob voltak a vendégek.

A 10. CD (az együttes 13. hanghordozója) 2007-ben jelent meg  ( vendég : Ágostonné Béres Kornélia - fuvola és Környei Miklós - gitár ) SZJQ Rearrangements címmel.

 

2011-ben az aktív zenélésből kivonuló dr. Kelemen Endre helyét a vibrafonnál Rizner József vette át.

 

Az SZJQ a fentebb említett külföldi fellépések mellett itthon több TV műsorban, a Tatai Jazz Tábor rendezvényein, az Alpok-Adria Jazz Fesztiválon és számos hazai koncerten szerepelt.

Az utóbbi négy CD zenei anyagát a Magyar Rádió Maloschik Róbert által szerkesztett „Jazz a Márványteremben” című, sajnálatosan abbamaradt, éveken át tartó műsorában mutathatta be a budapesti jazz kedvelőknek, illetve a Bartók Rádió hallgatóinak.

Koncertet adtak Budapesten a Nemzeti Színházban és a Szépművészeti Múzeumban is.

 

Az utóbbi években a Quartet nem készített új lemezt, de számos koncert fellépése volt, 2012-ben Kelemen Endre szerzői estjén, majd 2013-ban a "Komponálta Hulin István" című hangversenyen szerepelt. A zenekar állandó vendégművésze Matók Ákos tenorszaxofonon. („A világon egyedülálló, hogy egy kvartettnek ÖT tagja van” - idézet Orbán György előadóművésztől, fellépéseik állandó műsorközlőjétől.)

 

Az idén 30 éves SZJQ 2012.12.01-én Baján koncertezett, ahol Mosonyi Tamás szobrászművész (Pécs) bajai festőtanítványaival közös performanszban is közreműködtek.

Jazz örökzöldek címmel közös koncertet adtak a szekszárdi Junior Stars Big Band-el 2014.04.12-én a Babits Művelődési Házban.

Több, azonos jazz standard volt hallható a kvartett és a Bigband megszólalásában is. (A felújított Ház új neve: Babits Mihály Kulturális Központ)

Kelemen Endre, az SZJQ korábbi vezéregyénisége, vibrafonosa 2015.03.03-án elhunyt. A kvartett örökös tagjának tekinti, és kompozícióit ma is műsoron tartja.

Az SZJQ 2000-ben készült, Song and Rhythm című CD-jén szólistaként szereplő Körtés József fuvolaművész 2004.07.11-én elhunyt. Az emlékére rendezett koncerten, 2015.05.21-én a kvartett is szerepelt a szekszárdi Művészetek Házában.

A Művészetek Házában  az SZJQ  Ágostonné Béres Kornélia fuvolaművész és Orbán György előadóművész részvételével Jazz és Líra címmel adott hangversenyt, 2015.11.04-én.

A Béresné Kollár Éva vezette Tücsök Zenés Színpad 20 éves jubileumi koncertjén szerepeltünk a ” Babits”-ban 2015.11.07-én.

A Tücsök Zenés Színpad és az SZJQ immár hagyományos ( ötödik alkalommal) Adventi koncertjén is felléptünk 2015 decemberében a Művészetek Házában.

A szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon 2016-ban is koncertezett az SZJQ. Ez volt az utolsó közös szereplésünk Béres János kiváló basszus gitárosunkkal, aki 2017.03.16-án, 68 éves korában eltávozott közülünk.

Az SZJQ 2017-ben 35 éves. Az idők folyamán kiváló muzsikus társaink költöztek a „menyei” jazz zenekarunkba:

Radnai Tibor dobos, Lőrinczy Gyula bőgős, Kelemen Endre vibrafonos, Béres János basszus gitáros (és hangmérnök).

A kvartett, csodával határosan, most is talpon maradt, a nélkülözhetetlen basszus szólamot Barta Balázs vette át.

A Magyar Jazz Ünnepe Vidéken elnevezésű, országos koncert sorozat egyik helyszíneként Szekszárdon koncerteztünk 2017.06.01-én.

Az SZJQ  rövidesen készül a 14. lemeze (hanghordozója) felvételére, mely a JazzCad (az SZJQ „iker” csapata) együttessel közös produkció lesz. Az SZJQ  régi filmek világhírűvé vált slágereit jazzesíti.



betűméret csökkentése
betűméret nővelése
Események
Támogatóink
Honlapadatok
Látogatók száma
összes:142 604
napi:104
online:3
Utolsó módosítás
2017.06.02. 16:46